BEZÁRÁS
ÜGYEK

Hiba a mátrixban?

MENÜ

Hiba a mátrixban?

A KLIK TÁMOP 3.1.4b sorszámmal „Köznevelés az iskolában” címmel 2013 és 2015 között 10 milliárd Ft értékben kivitelezett projektet a KLIK az “iskolák működésének hatékonyabbá tétele, valamint az iskolák adminisztrációs terheinek csökkentése” érdekében. A projekt többek között egy informatikai rendszer – az ún. Intézményfenntartói Információs Rendszer – kiépítését célozta, mintegy 900 millió forintért.

Amint arról a 2016. 09. 22-én, a Korrupcióinfón beszámoltam, ezek a fejlesztések egy része nem készült el idōben. Döbbenetes két dokumentum volt pl . az, ahol ugyanazon a napon ugyanaz az ember írt alá egy programról teljesítésigazolást és egy tetemes hibalistát fél éves javítási határidővel…

Az akkori korrupcióinfót követően újabb informátor jelezte, hogy az ott elmondottaknál is nagyobb a baj. Elmondása szerint EGYETLEN programot sem használnak, azok a fiókban “porosodnak”.

Ezért intenzív levelezésbe kezdtem a KLIK-kel, Pölöskeinével majd az általa megjelölt osztályvezetővel azért, hogy személyesen győződhessek meg arról, hogy ezek a programok működnek-e.

2016 NOVEMBERE ÓTA NEM HAJLANDÓ A KLIK MEGENGEDNI, HOGY FELKERESSEM ŐKET ÉS MEGNÉZHESSEM A PROGRAMOKAT MŰKÖDÉS KÖZBEN. Elképesztő mellébeszélés és időhúzás történt, a levelezés itt tekinthető meg.
2016. nov. 28. Pölöskei Gáborné – érkezett válasz.

2017. jan. 30. Solti Péter – érkezett válasz.

A válasz természetesen elfogadhatatlan, mert személyiségi okokra hivatkozva nem akar hozzáférést adni a rendszerekhez. Viszontválaszunkban elmondtuk, hogy ilyet mi nem is kértük, csak egy részletes demonstrációt, az általunk megadott feltételek szerint.

2017. már. 13. Solti Péter – nem érkezett válasz.

Az utolsó levélre már nem érkezett semmiféle válasz.
Ezért április elején elkezdtük őket hívogatni és ide-oda dobálás után megkaptuk Solti Péter asszisztense elérhetőségét. A hölgy megígérte, hogy utánanéz a levelünknek, egyeztet a főnökével és másnap visszahív. Természetesen nem hívott vissza, ezért kb. heti 2X felkerestük telefonon a válaszért. Két hétig az volt a mentegetőzés a titkárnő részéről, hogy nem tudta még utólérni a főnökét. Az elmúlt héten már újabb fajta időhúzós választ kaptam, azt hogy az Igazgató Úr és kollégái már rajta vannak az ügyön és majd keresni fognak amikor már tudnak időpontot adni a rendszer megtekintésére. El akartuk kérni Solti Péter közvetlen telefonszámát, mivel nem fogadtuk el ezt a választ. Nem kaptuk meg.

Fentiek alapján kifejezett a gyanúnk, hogy az informátor valóban igazat mondott és a mintegy 900 millió forintból “fejlesztett” programok a valóságban nem működnek. A belső információk alapján valószínű, hogy gőzerővel próbálják az alábbi rendszereket valahogy bemutathatóvá tenni, valamilyen alibi működést igazolni. Nem akarunk tovább várni, ezért fordultunk most a nyilvánossághoz. A nyilvánosság erejével szeretnék egy időpontot kikényszeríteni. A jövő héten mindenképpen személyesen szeretném felkeresni a KLIK központját, és az alábbi rendszereket működés közben megtekinteni:

Beszerzési: itt beszerzési igényeket lehetne leadni a tankerületek felé
Egységes Adatbekérő: itt ad-hoc adatbekérések érkeznének a Központból és a Tankerületekből
Tanügyi: itt a beiskolázást és tantárgyfelosztást csinálnák
Levelezés: elvileg már 2015 óta kellene klik.gov.hu-s e-mailnek lennie minden iskolaigazgatónak helyettesnek és iskolatitkárnak
Vezeői Inf. Rendszer: ennek a riportjai az Intraneten láthatóank kellene lenniük az igazgatók számára

Amit kérünk:

A találkozón legyenek ott olyan emberek, akik a lent felsorolt rendszerhez teljes körű hozzáféréssel rendelkeznek. Mind a rendszerekben tárolt adatokhoz, mind pedig a funkciókhoz. (ezek célszerűen KLIK Központi dolgozók legyenek). Legyen ott olyan laptop is, amit nem a NISZ. Ez azért fontos, mert a rendszerekhez az intézmények is hozzá kell, hogy férjenek és ők nem NISZ üzemeltetett gépeket használnak, hanem tetszőleges más gépet, így az ő hozzáférésüket egy nem NISZ-es gép emulálja a legjobban. Részletes és kidolgozott feladatlistával fogunk érkezni.
A találkozón lehessenek ott újságírók és szakértőink is.