BEZÁRÁS
ÜGYEK

Lélegeztetőpanama

MENÜ

Lélegeztetőpanama

A sajtótájékoztatón egyértelmű tényekkel igazoljuk, hogy a lélegeztetőgépek beszerzésénél többszörös, 2-3 szoros áron vásárolta az állam a közvetítőcégektől a készülékeket, mint amennyibe az nekik a kínai forgalmazótól vásárolva tavasszal került.

Ugyanez igaz többek között az orvosi maszkokra, 700 forintért volt beszerezhető az államnak 1500 forintért továbbadott maszk. A sajtótájékoztatót Babosi Györggyel közösen tartjuk, aki a Momentum nyíregyházi helyi politikusa, civilben orvostechnikai eszközöket forgalmaz. Így rendelkezésünkre állnak konkrét tavaszi árajánlatok, ezeket hasonlítottuk össze a külügyminisztériumtól megkapott három szerződéssel és mellékleteivel. A dokumentumok között ezek a szerződések láthatóak, ezen felül egy tavaszi árajánlat a lélegeztetőgépekre valamint egy összehasonlító táblázat az árakról (lélegeztetőgép, maszk).
A dokumentumokhoz Babosi György az alábbiakat észrevételezte:
Kínában nem tudni, hány lélegeztetőgép gyártó van, de szinte minden forgalmazó ugyanazt árulja más néven. A pozsonyi cég a szerződésből kibogarászva a gyártótól vásárolt. Az áfát a pozsonyi cégnek kellene fizetni itt helyben, a beszerzési számlán szereplő beszerzési ár alapján. Ezt viszont megúszhatták, mert ha – a szerződés szerint- a vámraktárban adták át, akkor az onnantól az állam dolga lenne.  A  szerződés szerint Kínában a Tianjin reptéren adták át az árut és feltételezhetően a WizzAir hozta haza (diplomatic cargo). A szerződésben szereplő VG70 és a tavaszi privát árajánlatban megnevezett THR-AV900 készülék ugyanaz, csak más állványra rakták. A THR a forgalmazó cég neve.

A VG70 mai ára 15 500 EURO, a pozsonyi cégtől 78 000 EURÓ-ért vettük, de a tavaszi ára 37 500 körül volt. A lényeg, hogy legalább duplájáért, de inkább háromszoros áron adták tovább a külügynek. Ami érhetetlen, hogy a külügy ezeket a cégeket honnan szedte, amikor soha nem foglalkoztak orvosi műszerekkel, a Medirexet leszámítva. Utóbbi viszont az akadémiai kutatóintézeteket megkapó MAróth Miklós fiának, Maróth Gáspár hadieszköz beszerző kormánybiztosnak a cége, aki a röntgenbeszerzéseknél komolyan elkaszált kartell egyik résztvevője volt https://index.hu/gazdasag/2020/01/16/egeszsegugy_kartell_ugyeszseg_nyomozas/
A szerződések alapján az államnak szállító cégek semmilyen kockázatot nem vállaltak, még a vételárat is ELŐRE kapták meg.