Az elvarázsolt rakodóállomás
Az elvarázsolt rakodóállomás
Az eddigi Korrupcióinfókon kellett néha magyarázni, hogy mi a dologban a csalás. Itt nem sokat. Az NGM tudtával, “ellenőrzésével” és jóváhagyásával kifizettek 837 millió forintot egy bátonyterenyei “intermodális logisztikai központra”. (iparvágány+átrakodó daru+fedett raktárcsarnok). A létesítmény tervezője szerint azonban az épület egyszerűen nem is épült meg.
Nem akartam elhinni, ezért leutaztam a tetthelyre és ez a központ 2016.05.18.-i állapot szerint nem létezik.
Tehát:
a) vagy valaki eltüntette a kész beruházást
b) vagy nem is építették meg és úgy fizette ki a minisztérium.
Nem tudom, melyik a hihetetlenebb.
Az épített beruházásokat általában nehéz lebuktatni, mert nem látszik kívülről, hogy mit loptak ki belőle.
Na de ha semmit nem építettek, akkor már nem olyan nehéz…
Kicsit bővebben a kronológia:
1) Az Ökogroup Kft. (illetve elődje, az Ökoenergia Hasznosító Kft) 1,67 milliárd forintos beruházáshoz nyert el 837 millió forintos támogatást Brüsszeltől kapott pénzből (GOP 3.2.1-11).
2) Az alábbi dokumentum szerint (letöltés >>) a Nemzetgazdasági Minisztérium 2016.05.02-vel a beruházást befejezettnek nyilvánította és a korábban kiutalt 300 millió önrész mellé a másik 537 milliót is kiutalta. Tette ezt annak ellenére, hogy a – ki nem fizetett tervező cég bejelentése nyomán – szabálytalansági eljárást indított, de mindent rendben talált (letöltés >>), ezután a tervező feljelentést is tett (letöltés >>).
3) Ezek után lementem megnézni, hogy mégis mi van ott. Semmi. Illetve egy tábla meg földmunka (szakértők szerint maximum 100 millió forintnyi).
Tehát 837 millió forintot egyszerűen elloptak.
Ráadásul a projekt adatlapjából (letöltés >>) az is látszik, hogy akkor is érthetetlen lenne a “beruházás”, ha valóban megvalósult volna. Az uniós pénzből 830 milliót adnak egy olyan beruházásra, ami 2 azaz kettő új munkahely teremtését vállalja! (400 millió/munkahely). A vállalkozó azt vállalta, hogy a bevételei 1 milliárdról 1,6 milliárdra nőnek 3 év alatt, érthetetlen, hogy ehhez miért kellett akkor a 800 milliós uniós pénz. A projekt adatlapból az is látszik, hogy acélárut szeretnének ott átrakodni, nehezen érthető, hogy ehhez miért van szükség fedett üzemcsarnokra.
Az ügyben a ki nem fizetett tervező feljelentést tett, a feljelentés sorsát szigorúan figyelemmel fogjuk kísérni!
Többször halljuk mostanában Lázár minisztertől, hogy ezentúl minden más lesz, mert majd a gazdaságba töltjük az eu-s pénzt. Azonban ha ilyen helyre megy a pénzek nagy része, akkor az nem javít, hanem ront a helyzeten: a svindler cégek virágoznak, a tisztességesek pedig hátrányba kerülnek. Az EU milliárdok eredménye egy még versenyképtelenebb gazdaság lesz.
Márpedig így fogja kiszórni a pénzt, mert életképes, valódi beruházás kevés van a magyar patyomkin gazdaságban. Uniós pénz nélkül nem sok történne. Az LMP számára világos a cél: az uniós forrásokat valódi, életképes kisvállalkozásoknak kell adni valódi beruházásokra, világosan és egyértelműen megfogalmazott célok mellett.