BEZÁRÁS
ÜGYEK

Digitális Rosszullét

MENÜ

Digitális Rosszullét

Hallottak már a 15 milliárd EU pénzből kistafírozott “Digitális jólét programról” ? Én már régebben is, de amikor pár hete a fiam jelentkezését intéztem a 6 osztályos gimnáziumba, rájöttem, hogy mindenképpen előre kellett vennem a sorban ( Az eljárás itt : Jelentkezés menete ,  miután több fagyás után a t. szülő nagy nehezen kitölti az internetes űrlapot, azt ki kell nyomtatni és POSTÁN ELKÜLDENI egy győri címre ÉS az iskolának…

A dühöngés közben oktatási hivatal honlapján megtekinthetjük a sok 10 milliárdos EU projektek elherdálásának  nyomait  és könnyen elérhetünk pl. ehhez  a vérlázító dokumentumhoz, a Digitális Jólét Nkft. szerződéseinek listájához.  Lista

A lista nyílvánvalóan nem teljes, hiszen az NKft. Deutsch Tamás felügyelete mellett összesen 15 milliárd EU pénzt szór szét.

Ez a pályázat 10 Mrd Ft – A köznevelés keretrendszeréhez kapcsolódó mérési-értékelési és digitális fejlesztések, innovatív oktatásszervezési eljárások kialakítása, megújítása-   és ez a pályázat pedig  4,6 Mrd Ft  – Infokommunikációs motivációs, szemléletformáló és kompetencia-fejlesztő program KKV-knak.

Az itt közzétett szerződések  horribilis összegekért megírt “tanulmányokat”, megrendezett “rendezvényeket” és bérleti díjakat tartalmaz. 
Kicsit utánajártunk viszont annak, hogy kik jutottak ezekhez az ingyenpénzekből. Az alábbi listából az látszik, hogy  A DIGITÁLIS JÓLÉT PROGRAM NÉHÁNY NER CÉG TULAJDONOSÁNAK JÓLÉTÉT SZOLGÁLJA.

Néhány adat a ” pótolhatatlan” tanulmányok íróiról, majd a végén néhány adat a “tanulmányok” abszurditásáról:

Design Terminal Közhasznú Nonprofit Kft. külföldi startupok magyarországra vonzásával (!) készített tanulmányt, 24 millió forintért. A Digitális Startup Stratégia 🙂 pedig elkottyintja, hogy a cég néhány startup vállalkozás utaztatott a Szilícium-völgybe, bár megjegyzi, hogy nem biztos, hogy mindig oda kellene utazni.. CreaCity Szolgáltató Kft. pedig 14,5 millióért szolgáltatást  a BETT kiállítás magyar nemzeti standhoz kapcsolódó szolgáltatások; mint pl.: a magyar megjelenés üzenetének megalkotása, a megjelenés egységes arculatának grafikai tervezése, a stand építészeti tervezése. Mindkét társaság tulajdonosa Böszörményi-Nagy Gergely, akinek az interjúját a cink.hu szemlézte.A cink.hu cikke
A Navracsics Tibor által 2010-ben az államigazgatásba bevitt fiatal fideszes pártkarrieristák egyike, egykori ufis, mandineres és jobbklikkes szerző, a a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) volt főosztályvezető-helyettese, a kőszegi Trazit Fidesz-fesztivál szervezője, legújabban pedig a csodás nevű Design Terminál Nemzeti Kreatívipari Központ statégiai igazgatója. Böszörményi Nagy Gergely szerint a Fidesz és a kormány kommunikációs stratégiája “globálisan a top háromba sorolható…a mai Európából fájóan hiányoznak a vizionárius, ötletekkel teli vezetők – Angela Merkelen és Orbán Viktoron kívül.” De érdemes ezt az interjút is megnézni: A Mandiner interjúja

Az Etanulás Módszertani Kutatóintézet Kft.  Szép nevű, de fájdalmasan üres facebook oldallal Itt elérhető 0 fő alkalmazottal kamucégnek tűnő ” vállalkozás “. 6 millióért ad  ajánlást az oktatási célú digitális tartalmak hazai környezetben bevezethető interoperabilitási szabványrendszerére. A cég ügyvezetője az a Nagy Balázs, aki vezető a Merkel Konzulent Zrt.-ben is, akik 14 millióért tartalomszolgáltatási rendszerek tartalmi és funkcionális elemzése, hiányterületek feltárása, javaslatok, ajánlások megfogalmazása témában írt hiánypótló tanulmányt. A Merkel konzulent (az oktatási pénzek elszakértésére specailizálódott hálózat tagjaként) most nyert keretközbeszerzésen 15 milliárdos (!) közbeszerzést – azt még nem tudni mire- a lényeg, hogy szakértsenek majd A nyertes pályázat.  A cégnek 0 (ZÉRÓ) alkalmazottja van. 5 éve nyert már egy 500 milliós közbeszerzést szakértésre, aztán évekig ismét nagy semmit nem csinált. Mostanáig. …Nyertes pályázat

Az INFOTÉR Nonprofit Kft. 49.600.000,-Ft-ért vállalkozói kompetencia módszertant dolgozott ki, míg a kft. tulajdonosa, vagyis az Informatika a Társadalomért Egyesület a Bálványosi Nyári Egyetemen sátrazott 6 millió forintért.
Az INFOTÉR Kft. vezetője, Bencze György korábban az EST Média Nyrt-nek volt a vezetője. Andy Vajna halála után kellett onnan távoznia.
A media1.hu cikke
A portfolio.hu cikke

Dr. Koltay András – elvileg ő lehet most az NKE rektora, a Médiatanács tagja hacsak nem névazonosságról van szó – udományos kutatásokat végzett ” DGYS-ben (Digitális Gyermekvédelmi Stratégia) rögzített egyes feladatok végrehajtásával összefügő tudományos kutatások elvégzése 12 millió forintért.
Önéletrajz
Az NMHH anyaga

Dr. Kéringer Szabolcs, aki minden bizonnyal egy ügyvéd  egyes gyermekvédelemre irányuló tevékenységek elméleti hátterének kutatásával kapcsolatos projektmenedzseri szintű feladatok ellátásáért 9,5 milliót egy másik szerződéssel pedig VALAMILYEN tanulmányt készített 7,5 millióért (hogy milyet, azt a dokumentum már nem is írja, elfogyott a kreativitás?). Kéringer egy ügyvéd, és ilyen színvonalú előadást tud adni a témában Előadás  Ugyanakkor a Pongor Ügyvédi Iroda (!!) (amelynek amúgy tagja Kéringer Szabolcs) is érdekes feladatot végzett a Hivatalnak 7,4 millióért. (Az  ön és társszabályozási rendszer működésének áttekintése, hazai és nemzetközi gyakorlatok értékelése)
Amikor nem a digitális jóléttel foglalkozik  Pongor Ügyvédi Iroda tagjaként Dr. Kéringer Szabolcs 2017-ben a 4iG Nyrt. Alapszabályát jegyezte ellen.
Alapszabály

RÁvezető Projekt Kft.-vel annak idején sokat foglalkoztunk, főként az NKE-s szerződései kapcsán  Itt, amelyből feljelentés is született. 10.5 millióért írtak tanulmányt a tanulási környezet infrastrukturális vonatkozásaival szembeni elvárások szakpolitikai elemzésa a köznevelési intézményekben témában. Riz Ádám (az elhunyt Riz Levente testvére) , a cég tulajdonosa korábban annál a Bethlen Alapkezelőnél volt vezető, amely társaság ingatlanhasználati díjat számlázott a Hivatalnak, szintén 10,5 millióért.

CCF Consulting Bt. Vazul György tulajdonában van, ő korábban az EU pénzek kiosztásáért felelős  Széchenyi Programirodánál dolgozott gazdasági vezetőként. A digitális jólétet azzal szolgálta, hogy 2X14 millióért 2X1000 óra tanácsadást (14000 ft/óra) vállalt Beosztások

Both Vilmos, az EST Média (A HVG cikke) egyik korábbi vezetője 15 és 11,5 milliós szakmai tanácsadó szerződést kapott magánszeméyként, de a Bottom Line Kft. nevű cége is kapott egy 5 milliós és egy 11,5 milliós szerződést tanulmányért ”  Startup Hungary Központ fenntartható működési modelljének kidolgozása” témában. Na ez nem tűnik sikeresnek, ugyanis ennek a központnak semmi nyomát nem találtam…

A NAGY KÉRDÉS, HOGY EZT A RENGETEG HIÁNYPÓTLÓ TANULMÁNYT KI OLVASSA??

NEM AKAROK TIPPEKET ADNI, DE TALÁN MEG KELLENE BÍZNI AZ ELKÉSZÜLT TANULMÁNYOK OLVASÁSÁAVL IS CÉGEKET… (amúgy vannak ilyen megbízások is)

Aki szeretne elmélyülni a felhalmozott tudásban, olvassa el pl ezt a DIGITÁLIS STARTUP STRATÉGIÁT Itt  Megtudhatja belőle pl a Startup defínícióját, és hogy küldtek néhány csoportot a Szilícium-völgybe pár hetes tanulmányútra, de szerintük lehet, hogy inkább Hongkongba, vagy Fokvárosba kellene menniük.

HA PEDIG MÉG MINDIG AKAR AZON SZÖRNYŰLKÖDNI, HOGY MIRE CSESZTEK EL 15 MILLIÁRDOT, LÁTOGASSON EL A DIGITÁLIS PEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI KÖZPONT OLDALÁRA  https://dpmk.hu/ ÉS SZÖRNYŰLKÖDJÖN! PL. AZ EGÉSZEN ABSZURD iNTÉZMÉNYI DIGITÁLIS FEJLESZTÉSI TERVEK MÓDSZERTANI SEGÍTÉSÉN Itt
ELNÉZÉST KÉREK, DE HA PL. EZEKET MEGNÉZEM, MÉG A HÁNYINGER IS KERÜLGET Értékelési szempontok ,  Tippek

Végül egy slusszpoén: a megyeszékhelyeken léteznek +Digitális Jólétpontok”. Szekszárdon is van ilyen. A művelődési ház sarkában egy irodában döglődik három asztali számítógép. Soha nem látok ott senkit, ma is zárva volt, pedig nyitvatartási időben mentem.

A más említett Both Vilmos prezentációjában pedig összefoglalva megnézhetjük a DJP nevű bullshit gyűjtemémyt
Itt