BEZÁRÁS
ÜGYEK

A nyúlon túl

MENÜ

A nyúlon túl

Miért jár be a Parlamentbe, ha a pártját autoriter miniszterelnök vezeti, így gondolkodás helyett csak gombok nyomogatása a feladata? A fideszes képviselők két gombnyomás között a lopás fortélyait tanítják egymásnak. Így fordulhatnak elő az alábbi hajmeresztő, hihetetlen és elképesztő azonosságok a Pusztaottlaka körüli Dél-Békés és az onnan 200 km-re levő Cece körüli Dél-mezőföld országgyűlési képviselői körüli céghálózatok között. Simonka György és Varga Gábor EGYMÁS MELLETT ÜLNEK A PARLAMENTBEN ÉS SZINTE TÜKÖRKÉPKÉNT ALAKULT KI KÖRÜLÖTTÜK AZ UNIÓS PÉNZEK LESZÍVÁSÁRA ALAKULT ROKONI CÉGHÁLÓ. A KÉT, EGYMÁSTÓL TÖBB SZÁZ KM-RE LEVŐ CÉGHÁLÓ RÁADÁSUL TÖBB PONTON ÖSSZEÉR. POLT PÉTER VÁLASZÁBÓL KIDERÜL, HOGY A VARGA KÖRÜLI CÉGHÁLÓZATBAN IS VANNAK NYOMOZÁSOK  (bár további információt nem adott, de INFORMÁCIÓINK SZERINT MINDKÉT CÉGHÁLÓZAT TAGJAI VOLTAK MÁR ELŐZETES LETARTÓZTATÁSBAN. )

Az alábbi hasonlóságok egyszerűen nem lehetnek véletlenek. Ezekre csak egyetlen magyarázat van: ha az évek során unalmukban egyeztettek a parlamentben.

Viszont éppen ezen a hasonlóságok és összefonódások azok, amelyek egy valódi kormányváltás esetén elkerülhetetlenné tehetik a büntetőjogi felelősségre vonásukat:

Mindkettejük családtagjai (Simonkánál vér szerinti rokonok, Vargánál inkább felesége rokonai) részvételével tucatnyi kft és alapítvány nőtt ki a földből

  • mindkét hálózat százmilliós nagyságrendben hív le uniós pénzeket
  • Mindkét hálózatban többször előfordul, hogy a hálózat egyik tagja elnyeri az uniós pénzt, majd a hálózat másik tagját “közbeszerezteti” – és nyernek is…
  • Az irányított -és így természetesen törvénytelen- közbeszerzésekre több jel is utal.
  • Dél-Békésben, Orosházán egy sor kisebb építési beruházásnál “választották ki” egyetlen ajánlatból a dél-mezőföldi céghálózat egy tagját….
  • Mindkét esetben jellemző, hogy a “projektek” haszna minimum megkérdőjelezhető (gyönyörű pl. a bikácsi két “nyúltelep”, ahol két cég nevében is felvettek 40-40 milliót az egymás mellett levő nyúltenyésztő telepekre, de mindkettő üres, a ketrecek nagy részében semmi jel nem utal arra, hogy valaja nyulat látott volna – (fotók mellékelve) Az egyik telep végében azért van egy kisebb trágyadomb nyúlganéból, volt itt azért valamennyi ideig valamennyi nyúl
  • a céghálózatok több esetben összeérnek (Vargáné családjának cége pl. tulajdonos volt a milliárdos veszteséget felhalmozó pusztaottlakai MAGYAR TERMÉS TÉSZnek és PAPRIKAKERT Tésznek), mindkét irányba.
  • a korábbi polgármesterek, most képviselők falujainak uniós “egészségprogramjai” közbeszerzések között egészen elképesztő hasonlóságok vannak- ITT VISZONT MÁR HÁROMSZÖGRŐL BESZÉLHETÜNK, UGYANIS “BEJÖN A KÉPBE” MENGYI ROLAD KÖRZETE IS (AKI A KÉPVISELŐK ELŐTT ÜL)
  • Információink szerint mindkét céghálózat résztvevőiből voltak már tagok előzetes letartóztatásban. Simonkáék esetében ezt már az ügyész is megerősítette, Vargáék esetében a válaszra még várunk. Információink szerint Varga apósa és sógora is voltak már előzetes letartóztatásban, ezt a képviselő tudná megerősíteni vagy cáfolni

Részletek:

Családi klánok a közbeszerzési piacon Fejér-, Tolna- és Békés-megyében

  1. Fejér- és Tolna megye
    Varga Gábor: országgyűlési képviselő, 2014-ig Cece polgármestere, a Cecei Lovas Egyesület képviselője
  2. Vargáné Koncz Erika (Varga Gábor felesége): tulajdonos és vezető a VK Mezőgazdasági Kft.-ben, tulajdonos a Rexcellence Design Kft.-ben, korábban (2010-ig) pedig tulajdonos volt az Első Alba Holding Kft.-ben
  3. Koncz Ákos (Koncz Erika testvére, Varga Gábor sógora): Jelenlegi érdekeltségei: Első Alba Holding Kft., Rexcellence Design Kft., 3K Investment Zrt., HIRSCHFELD Kft., BRETON KFT., FARM-Energy Logistic Kft., Farmenergia Kft., ProFur Group Kft., Korábbi érdekeltségei: Napkollektor- Megújuló Kft., Mátrai Oxigén Pihenőpark Kft., Pronergy Kft., AGG Fejlesztő Kft., VK Mezőgazdasági Kft., A G G – Biopellet Kft., Castor Rex Plus Kft., Angóra Nonprofit Kft., KO-FA Kereskedő Kft.
  4. Koncz Gyula (Koncz Ákos és Koncz Erika apja, Varga Gábor apósa): ugyanazok az érdekeltségei mint a fiának + NEFELA Egyesülés + MIL-POWE Bio Kft. (korábban) + I. MF Első Magyar Farmenergia Zrt. (korábban)
  5. Konczné Kasos Erika (Koncz Gyula férje, Varga Gábor anyósa): a Bikácsi Közéleti Nőegylet elnöke, továbbá a fia cégei közül ötben ő is érdekelt, a hatodikból – az A G G – Biopellet Kft.-ből – már kilépett.
  6. Koncz-Völgyi Tímea (Koncz Ákos felesége, Varga Gábor sógornője): a Dél-Mezőföld Turisztikai Desztináció Menedzsment Egyesülete elnöke, továbbá a következő cégekben érdekelt: Első Alba Holding Kft., Rexcellence Design Kft., FARM-Energy Logistic Kft., Farmenergia Kft., Pro Bonum Gazdaságszervező Kft.

A cégek túlnyomó részének Bikácson, a Koncz-família falujában van a székhelye, (esetenként Cecén), illetőleg sok cégnek a fióktelepe van vagy volt bejegyezve Cecén.

Békés-megye:

  1. Simonka György országgyűlési képviselő, uniós pénz- és dinnye mágus
  2. Simonka Györgyné (a képviselő anyja)
  3. Simonkáné Gábor Marianna (a képviselő felesége)
  4. Tóth Renáta (a képviselő unokatestvére vagy az unokahúga)
  5. Tóth Pálné (a képviselő testvére)
  6. Gábor János és Gábor Jánosné (ők nagy valószínűséggel a képviselő apósa és anyósa)

A Simonka-klán céghálózatot többek között a 2016. október 20-i korrupcióinfón mutattuk be, táblázatban megvannak ezek a cégek és kapcsolatok.

Cégkapcsolatok a két hálózat között:
A Pronergy Mérnökiroda Kft. (Konczék) 2015.04.06. – 2017.01.27. között tulajdonos volt a PAPRIKAKERT TÉSZ Kft.-ben (Simonkáék).
A BRETON Mérnöki Kft. (Konczék) 2012.03.02-től tulajdonos a MAGYAR TERMÉS TÉSZ Kft.-ben (Simonkáék).
Az Ottlakai Trade Kft. (Simonkáék) 2014.03.31-től egyedüli részvényese az I. MF Első Magyar Farmenergia Zrt.-nek (addig a Konczék által tulajdonolt BRETON Kft. volt a részvényes).
Az Ottlakai Trade Kft. (Simonkáék) 2012.08.15. – 2015.09.08-ig volt tulajdonos az A G G – Biopellet Kft.-nek.

Párhuzamok a két hálózat tevékenységében:

1. A Simonka-család ügyleteivel foglalkozó korrupcióinfón beszámoltunk arról, hogy a Simonka családjának és rokonságának az érdekkörébe tartozó cégek által meghirdetett közbeszerzéseket, versenykorlátozó és összeférhetetlen módon rendszeresen a rokonság más cégei nyerték el. Ezt tapasztalhattuk Cecén is, amikor 2014-ben (a LEADER program keretein belül) és 2015-ben két közbeszerzésen a Cecei Lovas Egyesület összességében 25.960.000,-Ft-ért vásárolt mezőgazdasági eszközöket a FARM-Energy Logistic Kft.-től:

A Lovas Egylet képviselője Varga Gábor, csatoltam a Közhasznúságú beszámolóját, külön szép az Egylet célja : “Az egyesület tagjainak szabadidejének hasznos eltöltése :))

A Bikácsi Közéleti Nőegylet pedig szintén a LEADER program pénzeszközeit használta fel, hogy kertészeti gépeket és eszközöket vásároljon FARM-Energy Logistic Kft. 10.219.000,-Ft-ért (ebben talicskák, ásók, meg ilyenek is voltak).

Ha megnézzük ezeknek a meghívásos közbeszerzéseknek a veszteseit, láthatjuk, hogy minden esetben két párosról, két építőipari cégről van szó (Gázmodul-Weisz Kft., WETRA-BAU Kft.) Ez a szokásos formula, irányított közbeszerzés eleve eldöntött nyertessel és vesztesekkel, ahogyan ezt a Simonka hálózatban is már megszokhattuk.

Az itt vesztes Gázmodul-Weisz Kft. viszont négy közbeszerzést elnyert a Koncz házaspártól:

többek között az ominózus duplikált nyúltelep létrehozására. Mindkét Bikácson létrehozott nyúltelep (84-84 db nyúlházzal) 39-39 millió forint körüli összegbe került, ami erősen túlárazottnak tűnik. Jelenlegi állapotában egy nem működő elhagyatott, elhanyagolt, talán soha nem is használt házikó-sornak látszik az építmény. Pedig Fazekas a minap azzal dicsekedett, hogy emelkedett a nyúlhús-fogyasztás Magyarországon. Ehhez azonban Bikácsnak nem sok köze lehetett. A másik két, Gázmodul által elnyert uniós forrású közbeszerzés ajánlatkérője a Dél-Mezőföld Turisztikai egyesülete volt, itt egy tájház került kialakításra, valamint a helyi TDM szervezet épületének a felújítása történt meg, összességében csaknem 80 millió forint értékben.

Orosháza egy sertésnevelő és elosztó központot, valamint egy palántanevelő és elosztó központot, Tótkomlós egy általános iskola energetikai korszerűsítését, az SZGYF pedig a Nagyszénás Szociális Otthon energetikai korszerűsítését rendelte meg a Pronergy Kft.-től. Egyik közbeszerzésen sem voltak versenytársak! S milyen érdekes, hogy a négy pályázat elnyerése elott néhány hónappal- 2015.-ben- a Pronergy Kft. éppen tulajdonrésszel rendelkezett a PAPRIKAKERT-TÉSZ Kft.-ben. Simonkáéknál tehát 2015.04.06-án üzletrészt vásároltak Konczék, néhány hónap múlva pedig négy – ellenfél nélküli – közbeszerzést nyertek el Konczék Békés-megyében. Nem túl nehéz kitalálni, hogy ki lehetett ezeknek a közbeszerzéseknek a mentora.
A közbeszerzések minden lényeges adata benne van a mellékelt táblázatban.

2.) Egy korábbi korrupcióinfón már beszámoltunk róla, hogy jól látszik az az összehangoltság, ahogyan három település (a Simonka és Varga körzetébe tartozó Pusztaottlaka, Cece és Lajoskomárom) használta fel a Mengyi-féle Public Sector-os csapatot a TÁMOP-os pénzek lecsapolására.

Simonka lehetett Varga tanítómestere, hiszen például azt a közbeszerzési típust is ők kezdték el alkalmazni 2011-ben, amikor egyik cégükből a másikba pakoltak át irányított közbeszerzésekkel használt mezőgazdasági gépeket és eszközöket, meg mindenféle lim-lomot. (Mellékelem a vonatkozó táblázatot is.) Ezt a módszert Vargáék 2014-2015-ben alkalmazták a Cecei Lovas Egyesület és a Bikácsi Közéleti Nőegylet esetében. Fentebb pontosan megjelöltem a két hálózat közötti céges kapcsolatokat is, abból látszik, hogy 2012. tavaszán kezdődött az a fajta együttműködés közöttük, hogy egymás cégeiben üzletrészeket vásároltak. (Elképzelhető, hogy ezeknek az üzletrészeknek lehet valami közük a büntetőeljárásokhoz is.) Aztán ennek az együttműködésnek talán az első gyümölcse az volt, amikor 2013-ban Simonka bevonta őket az egészségfejlesztésbe. Vargáék – Cece – a TÁMOP-6.1.2-11/3-ban nyertek el 124.650.000,-Ft-ot az “Éljünk egészségesen” életmódprogramra- és, hogy mit valósítottak meg belőle az a mellékelt közbeszerzési táblázatban (“fejér és csongrád”) látszik. A párhuzamos mezőkovácsházai (Simonka-féle) közbeszerzések is benne vannak a táblázatban.

A települések uniós projektjeit most csak felvillantjuk egyetlen példával:
Dohányzásról való leszokást támogató klub:
7 hónapon keresztül heti 1 alkalommal, 1,5 órán dohányzásról való leszokást támogató klub működtetése. A Klub nyílt, azaz bárki, bármikor csatlakozhat. Fontos, hogy így a leszokás különböző fázisában lévő betegek találkoznak, látják, hogy ha kitartóak, akkor ők is el tudják érni a céljukat. A klubok alkalmával fontos a pszichés vezetés, de a résztvevők is megosztják egymással a praktikus tanácsaikat, egymást segítik. A szakember, aki vezeti a klubot, motivál, lelkesít és különböző motiváló eszközöket tanít a leszokni vágyóknak. A program megvalósításában a helyi tüdőgondozóval szoros együttműködést tartunk fenn.
Ez a fajta tevékenység is nagyon jellemző volt sok közbeszerzésnél. Ami nagyon érdekes, hogy függetlenül attól, hol valósították meg ezt a tevékenységet (Mezőkovácsháza, Cece vagy éppen Lajoskomárom), mindig módosítani kellett a szerződéseket, a tüdőgondozók alkalmazottainak a túlterheltsége miatt. Más esetekben pedig az alapellátásban dolgozók túlterheltsége miatt módosult a program mindenfelé.

Hasonló történetekről (na meg egészségügyi szűrésekről) szól ennek a hálózatnak a 68 közbeszerzése, összességében 1 milliárd forint feletti összegben.

Azonos tartalmú módosítások sokfelé:

A program megvalósításában részt vevő (helyi) szakemberek köre időközben módosult tekintettel arra, hogy a helyi tüdőgondozó szakembereinek leterheltsége időközben megnőtt, így nem minden szakember tudta vállalni a projekt tevékenységben való aktív részvételt. A tevékenység elvégzéséhez a megfelelő szakemberek azonban így is rendelkezésre állnak, továbbá a projekt tevékenység az eredeti tervekhez képest változatlan szakmai tartalommal valósul meg.
A program megvalósításában részt vevő szakemberek köre, valamint az igénybe vett tanácsadói tevékenység időtartamának pontosítására volt szükség a megvalósítás szempontjából.
Mezőkovácsházai kistérség, továbbá Enyingi kistérség (Lajoskomárom) és Sárbogárdi kistérség (Cece): hirtelen mindenhol megnőtt a tüdőgondozók leterheltsége….
Előkerült az internetről egy cecei, 2013-as önkormányzati jegyzőköny. (csatolva) Pont akkor döntöttek arról, hogy a TÁMOP-os programnak kik lesznek a nyertesei. S ami még érdekesebb, hogy itt döntöttek arról, hogy hirdetmény nélküli közbeszerzési pályázatokra kiket hívnak meg:
a) Művelődési Ház ifjúsági épületének felújítása a TÁMOP-os “Éljünk egészségesen” program terhére. Varga Gábor a Gázmodul-Weisz Kft.-t és a Szegletkő General Kft.-t dobta be, Kacz Mária képviselő pedig a WETRA-BAU Kft.-t. Ezt meg is szavazta a képviselőtestület.
b) Ravatalozó építési munkálatai. Varga Gábor a Gázmodul-Weisz Kft.-t és a Szegletkő General Kft.-t ajánlotta, Kacz Mária képviselő pedig a WETRA-BAU Kft.-t.
Na most ez a három cég a JAKSAÉP-BAU Kft.-vel kiegészülve alkotja azt a csapatot, amelyiket a Koncz és a Varga család minden építőipari közbeszerzési színházi előadásukra meghívnak. Jellemzően mindig a Gázmodul-Weisz Kft. nyer, ahogyan a két nyúlházas pályázat esetében is, illetőleg a fenti táblázatban még vannak más nyeréseik is. A Cecei Lovas Egyesület beszerzésénél, ahol az egyik Koncz-féle társaság nyert, a Gázmodul-Weisz Kft. és a WETRA-BAU Kft. volt a színházi előadás két mellékszereplője. Így zárják tehát ki a versenyt és sértik meg a közbeszerzési szabályokat Cecén és Bikácson, ugyanazzal a módszerrel, mint Simonkáék Pusztaottlakán vagy Mezőkovácsházán.
A Gázmodul-Weisz Kft. sárbogárdi illetőségű (ez a legkomolyabb közülük, 1,5-2 mrd-os árbevétellel), a JAKSAÉP-BAU Kft. bikácsi (!) (a Jaksa házaspár működteti, 2011-ben alapították), a WETRA-BAU Kft. vajtai (ez is 2011-ben alakult, 2014 óta nincs bevétele és felszámolási eljárás alatt áll. Látható, hogy a Sárbogárdi Kistérségben sikerül mindent megoldaniuk.)

Van egy egészen új projektjük is, a szokásos irányított közbeszerzéssel. A Farm-Energy Logistic Kft. (Konczék) ugyanis kézműves sörfőző üzemet építenek Cecén, a közbeszerzés nyertese megint csak a Gázmodul-Weisz Kft. lett. A program, amiből Konczék a pénzt nyerték:
Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által, a VP-3-4.2.1-15 „Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás-hatékonyságának elősegítése a feldolgozásban.
A szerződést 2017.05.17-én kötötték, az egyik vesztes újfent a Szegletkő Generál Kft. volt, a másik pedig a Kert-Metál Kft. Ez utóbbi ajánlat érvénytelen lett. Ahol a sörfőző üzem épül (Cece, Arany János u. 4-6.) 6 db Koncz-féle cégnek is a fióktelepe van (köztük a két nyulasnak is). Ott egy üzemen kívüli pékség található, ezt akarják sörfőzdévé átalakítani.
Felhívás száma
DDOP-2.1.3/B-12
Kedvezményezett neve
Dél-Mezőföld Turisztikai Desztináció Menedzsment Egyesülete50 millió Völgyi Tímea Konczné Kasos Tímea (Varga sógornője)
http://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_15638_2013/
http://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_5630_2015/
Itt összesen 78 millió támogatásról ír, míg a közhasznúsági jelentésben 15-ben 0, 14-ben 40 millió eu struktúrális alap bevételt ír

Bikácsi Közéleti Közhasznú Nőegylet !!!! Konczné Kasos Erika elnök
http://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_5447_2015/

Cecei Lovas Egylet (csatolva a közhasznusági jelentések): VARGA GÁBOR:)))
http://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_4975_2015/
http://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_18084_2014/

PRONERGY ( 12: 3 mill, 50 mill, 2015: 500 mill!!,!! 2016: 80) Kiskőrösi cég, bikácsi korábbi tulaj (Koncz) , 2015ben hirtelen megtízszerezett árbevétel, mert Dél-Békésben meghívásos pályázatokon degeszre keresi magát. Az ügyvezető lakhelye MURONY Békési utca 15: előfordulhat, hogy sróman, sajnos a Google autója be sem ment abba az utcába…. PAPRIKA KERT TÉSZ-ben is volt tulajdonos!!
http://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_17554_2015/
http://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_17723_2015/
http://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_17722_2015/
http://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_18496_2015/
http://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_22957_2015/
http://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_6897_2016/

Angóra!!! és Castor Rex !!!! :)) 2 NYULTELEP 2X 39,2 MILLIÓ, MINDKETTŐ MÁR Teljesen üres
http://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_23296_2014/
http://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_23297_2014/

 

 

Mellékletek: 
00100258

fejér és csongrád

mentor menedzsment

varga és koncz

cece jegyzőkönyv