BEZÁRÁS
ÜGYEK

Tiszti Becsület 2.

MENÜ

Tiszti Becsület 2.

Müller Cecília egy eltévedt mailben bukott le azzal, hogy tudatosan akadályozta egy közérdekű adatigénylés teljesítését egy 18 milliárdos, egészségügyi szűrőprogramokról szóló EU projekt (  EFOP-1.8.1-VEKOP-15 sz. projekt )  ügyében.

Egyszer azonban lejár a 2×45 nap is, amivel a járványhelyzetre hivatkozva kitolta a határidőt.  A “válasz” csatolva.  sajnos általánosságban elmondható, hogy egyrészt a “válaszok” inkább újabb kérdőjeleket szültek a projektről, de maga a titkolózás és  az újabb információk mégis tovább erősít azt a gyanút, hogy

a pénzek nagyon nagy része nem csak az eredeti célra ment.

Az alábbi megállapítások tehetők:
1) A teljes projekt adatait azért kértük ki, mert egy szerződés elem önmagában is extrém és abszurd kiadást jelentett: “háziorvosi hálózat kialakítása Szerződéskötés háziorvosi praxisokkal vastagbélszűrésre a Megrendelő által átadottlista és szerződéssablon alapján (2020.09.15-ig)”. Itt rendelőnként 90 ezer ft+ÁFA  összesen 376 millió ft+ÁFA összegből a pénz felét kapták a rendelők orvosonként 50 minta begyűjtéséért és konzultációért, a másik felét pedig egy kis kft kapta azért, hogy a szerződést elküldje a rendelőknek és aztán utalja a pénzüket. https://korrupcioinfo.hu/tiszti-becsulet/2) A válasz egy honlap linkeket küldött, amiken valóban  találunk szerződéseket https://szures.nnk.gov.hu/portal/Tartalmak/Lakossagi-informaciok/Rolunk/Kozerdeku-informaciok/Szerzodesek3) Ezek a szerződések azonban alig árulnak el valamit arról, hogy mit vettek, mert többségüket a MELLÉKLETEKBEN részletezi. A legfurcsább “szerződés” a Multicontact Kft-vel történt, ahol a FIZETETT ÖSSZEG HELYE IS ÜRES, ÉS EGYETLEN SZÓ SEM SZÓL ARRÓL, HOGY MINEK A MINŐSÉGÉT KELL ELLENŐRIZNI az ismeretlen áron. Mindkét adat tekintetében a mellékletre utal, az meg ugye nem nyilvános  https://szures.nnk.gov.hu/portal/pfile/file?path=/Tartalmak/Lakossagi-informaciok/Rolunk/Kozerdeku-informaciok/Szerzodesek/Megbizasi-szerzodes_Multicontact  A mellékleteket azonban nem teszi közzé, ami egy régi trükk arra, ha valaki rejteni akarja a túlárazásokat (lopásokat). Emiatt újabb közadatkéréssel fordultam Müllerhez, ez viszont újabb 100 napba telhet, ha rajta múlik. 4) A honlapon található szerződések adatairól táblázatot csatoltam. Ezek a szerződések a 17.9 milliárdos főösszegből 4,55 milliárdot fednek le. A projekt költségvetésében mintegy 11 milliárd forint a “célcsoport” és a “résztvevők” díjazására van betervezve, ami természetesen támogatandó. 2,5 milliárd forintot nem fednek le a szerződések, de tény, hogy 2023-ig 700 ezer szűrést terveztek, ebből eddig csak 300 ezer valósulhatott meg. Eddig 8.1 milliárd forintot fizettek ki.5) Számítástechnikailag iszonyatosan  alátámasztják a rendszert.  Szoftverekre összesen 600 milliónyi szerződést találtunk (a költségvetésben 1 milliárd szerepelt6) Csak honlap fejlesztésre 17 milliót költöttek, napi 92 ezer forint+ÁFA értékben, 6 hónapig (!)7)  370 millió a  szép nevű Országos Szűréstámogató Rendszerre ment. Az Nnk honlapján megtalálható leírás szerint egy nagyon egyszerű nyilvántartó rendszer.https://szures.nnk.gov.hu/portal/pfile/file?path=/Tartalmak/Szakmai-informaciok/Vastagbelszures/Informacio-a-kolonoszkopos-szurohalozat-reszere/4.sz.melleklet_Szuresi_informatikai_rendszer_felhasznaloi_kezikonyve  Érthetetlen, hogy ennnek miért kell ennyibe kerülnie, de az is miért nem használható a már meglevő, általános, mindenkiről minden egészségügyi adatot tárolni képes  EESZT rendszer?
8) Még felháborítóbb, hogy ” Vastagbélszűrési pillér alap-adatmodelljének kialakítása” céljára is elköltöttek 12,5 milliót Ezért a pénzért 60 napot kellett valakinek dolgoznia. Azt, hogy mit kellett valójában csinálnia, a mellékletben van, amit még nem kaptunk meg, de feltételezhetően csak összeírnia, hogy milyen adatokat kell kezelnie a fenti egyszerű (és felesleges) rendszernek. Különösen azért, mert ezen kívül fizettek erre is:  

DátumCégFeladatÖsszeg
2017.03.31.165 napVital Management Kft.Szűréstámogató informatikai környezet kiépítése – tervezés. Eredmény: EA modell fájl 16.500.000

És hogy biztosan nagyon jól meg legyen tervezve az egész, valakinek nem egészen egy évi munkárt kifizettek 36 milliót  (NAPI 176 EZER FORINTOT)

DátumCégFeladatÖsszeg
2017.05.12.Komunáldata Kft.Szűrésmenedzsment rendszer kialakítása, implementálása (210 nap)36.000.000

120 napon keresztül pedig napi 85 ezer forintot, összesen 11 milliót  fizettek azért, hogy a pácienseket sms-ben vagy valamilyen alternatív módon (füstjelek??? e-mail??? telefon??? levél??? hívják-e be

DátumCégFeladatÖsszeg
2017.12.21.120 napSimplexion Informatikai Kft.Szűrési behívó rendszer sms és alternatív informatikai megoldásokon alapuló támogatá-si lehetőségeinek felmérése: kutatási terv, helyzetértékelés, nemzetközi összehasonlítás10.950.000

Az biztos , hogy a vastagbélszűrési adatokat nagyon jól megvédték, mert a kormányzati kedvenc TIGRA Kft 150 milliót kapott az adatvédelem megszervezéséérrt 

DátumCégFeladatÖsszeg
2020.02.26.TIGRA Kft.Informatikai határvédelmi rendszer korszerűsítése
150.000.000 
Közp.

9) A programból mindenképpen  hasznos az endoszkópok vásárlása, azonban a jelek szerint horribilis, akár dupla áron  vásároltuk a készülékeket. Eleve  49 endoszkóp tornyot tervezett a projekt költsgvetése, amiből végül 24 lett és tíz mosó berendezés. Az endoszkópokat így kb nettő 19 millió forintért vásároltuk, több, iparágat ismerő szakember véleménye szerint 11-12 milliós áron már nagyon szép haszon keletkezne a forgalmazónál, ekkora tételnél pláne érthetetlen ez az ár. Összehasonlításul megnéztem még a kisbéri Batthyany Kázmér kórház korábbi beszerzését, ott a kolonoszkópiára és gasztroszkópiára is alkalmas rendszer mosóberendezéssel együtt került 9.5 millió forintba (a jelek szerint valódi verseny lehetett, mivel eredetileg becsült összeg 22 milliós volt . A mosó berendezések ára akár reális is lett. Az eredeti tervek itt elérhetőek:  https://www.nnk.gov.hu/attachments/article/48/EFOP181_3.%20sz.%20Tam.%20Szerz.%20mod_20200917.pdf  A szerződés pedig itt https://szures.nnk.gov.hu/portal/pfile/file?path=/Tartalmak/Lakossagi-informaciok/Rolunk/Kozerdeku-informaciok/Szerzodesek/adasveteli_szerzodes_kolonoszkopos-tornyok_HUN_MED  A kisbéri beszerzés itt : https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_20019_2018/10) Ha a tervezett mennyiségű endoszkópot akarták volna venni, akkor a) nem kellett volna dupla áron vásárolni b) nem kellett volna olyan teljesen felesleges dolgokra költeni, mint pl promóciós célú reklámtárgyakra 14,4 milliót (!) költeni11) Vagy ilyen apróságokra, mint a kommunikációs tréning mammográfiai szakasszisztenseknek, bagatell 3,4 millió forintért.  Ezért 15 csoportnak 4 órás kurzusokat tart a   DFT Kft, a négy órából az első tematikája a “kommunikáció alapjai”. A DFT kft tipikusan az EU pénzek lenyúlására szakosodott céghálózatot hozott létre, már régen börtönben lenne a helyük  https://atlatszo.hu/2017/03/22/a-dft-szisztema-10-ev-alatt-10-millard-forint-unios-tamogatas/
12 ) Végül a BÚTOR !!

60 db irodai munkaállomás
(íróasztal, konténer, forgószék, polcos szekrény, lámpa)
14.686.600

munkaállomásonként 244 ezer forint. Fentiek alapján – számos részletet még nem ismerve – is érthető (bár nem elfogadható), hogy Müller miért próbál titkolózni a projekttel. A mellékletek miatt újabb megkereséssel éltem, és az olyan tanulmányokat is ki fogom kérni, mint az sms küldés tanulmányozását… De a fentiek alapján úgy tűnik, azok megismerése után nehezen lesz elkerülhető a feljelentés. Bár manapság a kétszeres túlárazás már-már szokványosnak mondható, már a mostani tételek között is vannak olyan tételek, amelyek a hűtlen kezelés gyanúját keltenék egy jogállamban.

Dokumentumok: