BEZÁRÁS
ÜGYEK

Zárvatartási időben

MENÜ

Zárvatartási időben

Aki még emlékszik rá: a 90-es években a maffia és a politika egyik fő bevételi forrása volt az olajszőkítés, az “olajozás”. A módszerek kifinomultabbak lettek, de vannak egyéb elkövetési módok, ilyen a “közbeszerzés”, a “tanulmányozás” , a “rendezvényszervezés” pl. a “nyilvánosság biztosítás” , amelyekkel az uniós pénzek milliárdjait csapolják le. Most egy kevésbé ismert módszerről lesz szó, de úgy tűnik legalább ilyen elterjedt és gyakori elkövetési mód jelenleg a “helységbérlés”: sok-sok olyan uniós projekttel találkoztam, amikor az unió pénzéből horribilis árakon bérelnek ingatlant olyan intézmények, akik számára semmi gondot nem jelentene állami tulajdonú épületbe költözni. Ehelyett azonban az uniós pénzekből helységet bérelnek.

Sok ilyen szerződéssel találkoztam, most két kirívó esetet mutatok be. Az elsőnél (Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési hivatal) a négyzetméterár ugyan látszólag reális, (2000-2500ft) azonban

magának a bérlésnek a szükségessége minimum megkérdőjelezhető,

a bérlemény nagysága pedig egyértelműen pazarló. A második esetben ( Nemzeti Közszolgálati Egyetem ) pedig horribilis, minimum négyszeres túlárazás történt a teljesen feleslegesen bérelt ingatlanoknál (8000 ft/nm!!!!)).

1) Az első példa a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal, Baross utca 52. alatti irodája (képek mellékelve: számomra a legdurvább szó szerint “a kirakatban zajló” pazarlás: érthetetlen, hogy miért van szükség az utcára nyíló “bemutatóterem” bérlésére. Azon kívül, hogy többször láttam “nyitvatartási időben” zárva, érthetetlen, hogy mi szükség erre az összedobált “üzletre”, ahol a szakképzési egyentankönyvek egy-egy példánya sorakozik). Önmagában is súlyos kérdéseket vet fel, hogy miért van szükség egy ilyen állami intézménynek magáncégtől irodát bérelni, de a konkrétumok további kérdéseket generálnak, amelyekre a hivatal “üvegzseb oldaláról” és a közérdekű adatigényléssel (válasz e-mail tovább) próbáltam válaszokat kapni.

A hivatal a Kálvin téren, a Baross utca 52. és a Baross 133. alatt bérel irodákat. A Baross u. 52. sz. irodaházban 2015-ben 6,7 EUR/m2/hó + ÁFA bérleti díjat fizetett az NSZFH. Ez egy “B” kategóriás irodabérlet, erről az oldalról tehát rendben van a dolog. Az itt bérelt terület 3.446 m2, s 2015-ben ebben az épületben átlag 75-en dolgoztak. Ekkor még messze nem teljes kihasználtsággal működtek, hiszen a létszám 2016-ban 111 főre, 2017-ben pedig 122 főre emelkedett. Egy dolgozóra így éves bontásban 46 m2-, 31 m2 – és 28 m2 jutott. Ez egyáltalán nem tűnik takarékosnak…Kérdés, hogy ha 2017ben 28 nm elég egy embernek, 2015-ben miért kellett 46 nm-et bérelni. Arra sem hivatkozhatnának, hogy “raktárként” használják ezt a belvárosi irodaházat, hiszen a mellékelt mail adatai szerint erre külön ingatlant bérelnek a Szemere utcában. Szintén érthetetlen, hogy a Baross u. 52-ben 2015-ben még csak 27-en dolgoztak uniós projektekben, viszont ez a szám 2016-ban 87 főre-, 2017-ben pedig 80 főre emelkedett. Így feltételezhetően ezeket az embereket, akik korábban az államtól kapták a fizetésüket, most az az uniós projektek költségvetéséből fizetik,csakúgy, mint az iroda bérleti díját. (Az érintett projektek : Az érintett projektek: GINOP-6.1.1-15-2015-00001 azonosítószámú, „Alacsony képzettségűek és közfoglalkoztatottak képzése”; GINOP-6.1.2-15-2015-00001 azonosító számú, „Digitális szakadék csökkentése”) 2016-tól a Baross u. 52. bérleti díja 8,5 EUR/m2/hó + ÁFÁ-ra változott, ami az irodapiaci kínálatot nézve egy alsó “A” kategóriás bérleménynek felel meg. (Tehát nettó kb. 2000,-Ft/m2-ről hirtelen kb. 2550 m2/hó-ra változott.) Összességében eddig ( 305,-Ft-os euró árfolyammal számolva) 2015-ben 84,5 millió Ft+ÁFA összeget (107,3 millió), 2016-ban 107,2 millió Ft+ÁFA összeget (136 millió), 2017-ben (9 hónapra) 80,4 millió Ft+ÁFA összeget (102 millió) fizettek a Baross u. 52-re bérleti díjként. A másik bérleményük a Baross u. 133-ban található, 2017-től dolgozik itt az NSZHF. A bérleti díj stabil “A” kategóriás: 11,8 EUR/m2/hó + ÁFA. díj. Az ott dolgozó 82 fő jelentős része (65 fő) uniós projektekben dolgozik. 2017. I. negyedévben 1.133 m2-t bérelt itt az NSZFH, II.-III. negyedévben pedig 1.500 m2-t (18 m2/fő). Ez lényegesen alacsonyabb fajlagos költség, mint a Baross u.52-ben

2) A fenti adatoknál a négyzetméterárak első ránézésre rendbenlevőnek látszanak, “csak” a költés indokoltsága a kérdéses. A Nemzeti közszolgálati Egyetem 30 milliárdos “Jó állam projekt” azonban éppen az előzőek miatt is lebukás : itt az uniós pénzekből 8000 ft/nm áron bérelnek “adminisztrációs” helységeket vidéki kormányhivataloknál. Azaz: egy vidéki kormányhivatal helységét négyszer annyi pénzért bérli, mint egy Baross utcai irodaházért fizet. Ez nettó költségvetési csalásnak tűnik. A részletek egy korábbi Korrupcióinfó dokumentumai között találhatóak.

3) Végül emlékeztetünk ismét a “Korábban érkeztem” alapítvány “mentorházaira”, ahol három mentorház 30 havi bérlésére 80 millió forintot, azaz havi 800 ezerért akartak ingatlanbéreltek.

Ez a Hivatal válaszlevele:

[su_note note_color=”#7CC242″]

A Hivatalunkhoz érkezett megkeresésében foglalt adatkérése körében a feltett kérdések szerint az alábbi tájékoztatást adjuk.

1. A Hivatal 2014. decemberi megalakulása óta éves bontásban mekkora összegű bérleti díjakat és hány hónapra fizettek ki a Bp. VIII. ker. Baross u. 52. és Baross u. 133. sz. alatt található bérleményeikre, mennyi volt azoknak a havi bérleti díja és hány négyzetmétert béreltek, ezekben az ingatlanokban?

2015. évben bérleti díjak kifizetése: INTÉZMÉNYI KÖLTSÉGVETÉS!!
Baross u 52. Az irodaházban bruttó 3.446 m2 bérelt terület után 6,70 EUR/m2/hó + ÁFA összeget, azaz 23.088,2 EUR/hó + Áfa összegnek megfelelő forint összeget fizetett ki.
A bérleményért 2015. évben (12 hónap) 277.058,4 EUR/év + Áfa bérleti díj került kifizetésre.105 mill
A bérleti díj az üzemeltetés költségeit nem tartalmazza.
Továbbá 11 darab parkolóhelyért 50,- EUR/hó/parkoló került kifizetésre. 2 millió

Baross 133. nem történt irodabérlés

2016. évben bérleti díjak kifizetése:
Baross u 52. Az irodaházban bruttó 3.446 m2 bérelt terület után 8,50 EUR/m2/hó + ÁFA összeget, azaz 29.291,- EUR/hó + Áfa összegnek megfelelő forint összeget fizetett ki.
A bérleményért 2016. évben (12 hónap) 351.492,- EUR/év + Áfa bérleti díj került kifizetésre. 133 milló
A bérleti díj az üzemeltetés költségeit nem tartalmazza.
Továbbá 11 darab parkolóhelyért 50,- EUR/hó/parkoló került kifizetésre.

Baross 133. nem történt irodabérlés

2017. évben bérleti díjak kifizetése:
Baross u 52. Az irodaházban bruttó 3.446 m2 bérelt terület után 8,50 EUR/m2/hó + ÁFA összeget, azaz 29.291,- EUR/hó + Áfa összegnek megfelelő forint összeget fizetett ki.
A bérleményért 2017. évben (9 hónapra) 263.619,- EUR + Áfa bérleti díj került kifizetésre.100 millió
A bérleti díj az üzemeltetés költségeit nem tartalmazza.
Továbbá 11 darab parkolóhelyért 50,- EUR/hó/parkoló került kifizetésre.

Baross 133. Az irodaházban bruttó 1.133 m2 bérelt terület után 11,80 EUR/m2/hó + ÁFA összeget, azaz 13.369,4 EUR/hó + Áfa összegnek megfelelő forint összeget fizetett ki.
A bérleményért 2017. évben január-március időszakban (3 hónap) 40.108,2 EUR + Áfa bérleti díj került kifizetésre.
A bérleményért 2017. évben április-szeptember időszakban (6 hónap) 1.500 m2 bérelt terület után 11,80 EUR/m2/hó + ÁFA összeget, azaz 17.700,- EUR/hó + Áfa, azaz 106.200,- EUR + Áfa összegnek megfelelő forint összeget fizetett ki.
A bérleti díj az üzemeltetés költségeit tartalmazza. 40 millió

2. Az 1089 Bp., Kálvária tér 7. sz alatti központjukban, valamint az 1. pontban említett ingatlanok irodáiban összesen hány munkavállaló dolgozik jelenleg, illetőleg 2015-től kezdődően éves bontásban átlag hány dolgozót foglalkoztattak (mennyi volt az átlagos állományi létszám) a három megjelölt helyszínen külön-külön?

Jelenleg összesen 320 fő dolgozik a kérdéses helyszíneken.

2015. évben átlagos állományi létszám 95,37
Baross u 52. 75 fő 105 millió 1,4mill6fő 27
Baross 133. nem történt irodabérlés
Kálvária tér 7. 39 fő

2016. évben átlagos állományi létszám 195,86
Baross u 52. 111 fő 130 mill 1,17 mill / fő 87
Baross 133. nem történt irodabérlés
Kálvária tér 7. 71 fő

2017. évben átlagos állományi létszám 277,63 (szeptemberi állapot szerint)
Baross u 52. 122 fő 100 mill 0,81 mill/fő 80
Baross 133. 82 fő 40 mill ,48 mill /fő 65
Kálvária tér 7. 83 fő

3. A három helyszínen – ingatlanonként, éves bontásban, 2017-et is beleértve – kérem bemutatni, hogy hány munkavállalót foglalkoztattak (foglalkoztatnak) az uniós projektekhez kapcsolódó feladatok ellátása céljából?

2015
Baross u 52. 27 fő
Baross 133. 0 fő
Kálvária tér 7. 0 fő
2016
Baross u 52. 87 fő
Baross 133. 0 fő
Kálvária tér 7. 5 fő
2017
Baross u 52. 80 fő
Baross 133. 65 fő
Kálvária tér 7. 3 fő

4. A három helyszínen – ingatlanonként, éves bontásban – kérem megadni, hogy mennyi volt a kölcsönzött munkaerő létszáma, s ezek a személyek jellemzően milyen feladatköröket láttak (látnak) el?

2015
Baross u 52. 5 fő (postázói,telefonközponttal kapcsolatos, gépkocsivezetői, gépjármű koordinátori feladatok)
Baross 133. nem történt irodabérlés
Kálvária tér 7. 7 fő (nyomdai kisegítő, postázói feladatok)
2016
Baross u 52. 0 fő
Baross 133. nem történt irodabérlés
Kálvária tér 7. 4 fő (postázói, nyomdai kisegítő, gépkocsivezetői feladatok)
2017
Baross u 52. 1 fő (postázói)
Baross 133. 0 fő
Kálvária tér 7. 0 fő

5. Honlapjukon további telephelyekként sorolják fel az 1054 Bp., Szemere u. 7., az 1106 Bp., Fehér út 10. 25/B, a 8630 Balatonboglár, Hunyady u. 96/A és a 8600 Siófok, Arany János u. 13. sz. alatti ingatlanokat? Jelenleg folyik-e ezeken az ingatlanokon munkavégzés, ha igen, milyen feladatkört látnak el az ott dolgozók? Vannak-e közöttük olyanok (és hányan), akik uniós programokban dolgoznak, illetőleg van-e közöttük kölcsönzött munkaerő? A jelzett telephelyek vonatkozásában is kérném a korábbi évek adatait is. Amennyiben ezen ingatlanok között is vannak olyanok, amelyeket Önök bérelnek, azoknak a bérléséhez kapcsolódó, 1. pont szerinti adatait is kérném.

2015
Szemere utca 7. Szakmai könyvtár (0 fő uniós programban dolgozó, 0 fő kölcsönzött munkaerő)
Fehér u 10. Iratok tárolása/ raktározás (0 fő uniós programban dolgozó, 1 fő kölcsönzött munkaerő)
Bboglár. Képzési és Pihenőközpont (0 fő uniós programban dolgozó, 11 fő kölcsönzött munkaerő)
Siófok Képzési és Pihenőközpont (0 fő uniós programban dolgozó, 1 fő kölcsönzött munkaerő)

2016
Szemere utca 7. Szakmai könyvtár (0 fő uniós programban dolgozó, 0 fő kölcsönzött munkaerő)
Fehér u 10. Iratok tárolása/ raktározás (0 fő uniós programban dolgozó, 0 fő kölcsönzött munkaerő)
Bboglár. Képzési és Pihenőközpont (0 fő uniós programban dolgozó, 13 fő kölcsönzött munkaerő)
Siófok Képzési és Pihenőközpont (0 fő uniós programban dolgozó, 1 fő kölcsönzött munkaerő)

2017
Szemere utca 7. Szakmai könyvtár (0 fő uniós programban dolgozó, 0 fő kölcsönzött munkaerő)
Fehér u 10. Iratok tárolása/ raktározás (0 fő uniós programban dolgozó, 0 fő kölcsönzött munkaerő)
Bboglár. Képzési és Pihenőközpont (0 fő uniós programban dolgozó, 4 fő kölcsönzött munkaerő)
Siófok Képzési és Pihenőközpont (0 fő uniós programban dolgozó, 1 fő kölcsönzött munkaerő)

Üdvözlettel:

Dr. Nagy Szilárd Márk
titkárságvezető

[/su_note]