BEZÁRÁS
ÜGYEK

Az egészség vámszedője

MENÜ

Az egészség vámszedője

PAPCSÁK FERENC, ZUGLÓ BUKOTT FIDESZES POLGÁRMESTERE NYERÉSZKEDIK AZ UZSOKI KÓRHÁZ VIP OSZTÁLYÁN AZ ÁLLAMI KÓRHÁZ KAPACITÁSÁVAL!

Nem tudom, fogok-e tudni ennél mocskosabb, botrányosabb ügyet bemutatni. A tények röviden: ha Zuglóban valaki nem akar tíz órát várni a sürgősségin vagy három évet(!) egy térdprotézisre, akkor megfelelő díj ellenében azonnal ellátják a „VIP Osztályon”. A kórház mindenáron titkolni akarta, kikkel szerződött ezeknek az ellátásoknak a megszervezésére, és most már tudom, miért.

Az egyik ilyen cég tulajdonosa ugyanis Papcsák Ferenc ügyvéd, volt zuglói polgármester és fideszes országgyűlési képviselő,

a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának elnöke. Az egyetlen embert sem alkalmazó cég 2023-ban 360 millió forintot (!) kaszált, hiszen rajtuk keresztül lehet elérni, hogy néhány millióért ugyanaz az orvos, ugyanazon a helyen, ugyanazokkal az eszközökkel ne három év, hanem három hét múlva végezze el ugyanazt a műtétet. 

Ha nem hiszik, mutatom a dokumentumokat, alább pedig a részletek: 
Néhány hónapja jelezte egy felháborodott német nyugdíjas, hogyan húzták le az Uzsokiban 1600 euróval, azért, hogy ne kelljen 10 órát várnia az ügyeleti ellátásra. Akkor egy hévízi fideszes képviselő cége adott számlát, ebben az ügyben a feljelentésem nyomán már nyomozás is folyik. A kórház vezetése akkor – amikor még szóba álltak a kerület országgyűlési képviselőjével – arról tájékoztatott, hogy a VIP ellátásokat és műtéteket, ugyanazok a dolgozók végzik, mint az átlag zuglóiak ellátását, de munkaidejükön kívül. Azt is elmondták, hogy az ellátást a kórházzal kapcsolatban álló cégek szervezik és számlázzák. Ezután én azonnal kikértem a szerződéseket, ami alapján ez a vircsaft folyik, azonban ezt a kérésemet – teljesen törvénytelenül – mind a mai napig nem teljesítették. 

Kint hagytak viszont egy nyomot a VIP-osztályt népszerűsítő honlapjukon. Itt „együttműködő partnerként” jelölik meg a Magyar Egészségügyi Szolgáltatóház Kft-t, amelynek végső tulajdonosa Papcsák Ferenc ügyvéd, volt fideszes országgyűlési képviselő és zuglói polgármester, az MNB felügyelőbizottságának elnöke. A „Szolgáltatóháznak” a cégnyilvántartás szerint nincs egyetlen alkalmazottja sem, azonban 2022-ben már 204, 2022-ben már 356 milliós bevétellel büszkélkedhetett – ezt a pénzt pedig minden bizonnyal az összeomló magyar közegészségügyből menekülni akaró honfitársaink dobták össze.

Ugyanis annak ellenére, hogy a kórház – törvénytelenül – nem áll velem szóba és nem küldi el a szerződéseket, a kórházból érkező nem hivatalos információk arról szólnak, hogy Papcsák cége a „kapu a Paradicsomba”, azaz rajta keresztül lehet jelentkezni a VIP műtétekre és ellátásra. Ezt az információt aztán megerősítette, amikor egy kollégám elküldte a térdműtétére kapott ajánlatról szóló levelezést.  Neki 2027-re adtak volna időpontot az állami ellátásban, de az orvosa elküldte Papcsákékhoz, hogy ha rajtuk keresztül jelentkezik és kifizet egymilliót, akkor néhány héten belül megcsinálják a műtétet. Papcsákék meg is küldték az ajánlatot, még azt is tisztázták, hogy ők alanyi adómentesek (ami elég nehezen érthető az adóügyi szakértőim szerint). 

Nem tudom, Önök hogy vannak ezzel, de nekem ettől hánynom kell! Amit ezen felül el kell mondanom: ugyan Papcsák szerepe a történetben valóban undorító, de a kórházra és különösen az orvosokra nem tudok neheztelni. Mert mi történik itt? Nyilvánvalóan lenne szabad kapacitás és igény is ezekre a műtétekre, ahogy a valóban sürgős sürgősségi ellátásra is, azonban a Fidesz-kormány egyszerűen nem finanszíroz többet. Az orvosok és ápolók a dolgukat teszik, a betegek horribilis pénzeket fizetnek az eddig befizetett tb-n felül. Csak remélni merem, hogy a bevételből a kórháznak is csurran-cseppen valami, illetve a dolgozók is részesülhetnek belőle. A fideszes nagykutyák ugyanis rajtuk is élősködnek és röhögnek az egészen. 

(Papcsák Ferenc amúgy némi aprópénzt (12 milliót évente) leszed a kórháztól azzal is, hogy véletlenül az ő ügyvédi irodája ad nekik jogi tanácsokat. Egészen tragikomikus például, hogy az ő irodájának ügyvédje tájékoztatott arról is: ugyan tudják, hogy lejárt a közadatok átadásának a határideje, össze is készítették a szerződéseket, de addig nem adhatják oda, amíg az Országos Kórházi Főigazgatóság nem engedélyezi…)

Az előzmények itt:  https://444.hu/2024/12/12/1650-eurot-kertek-egy-kulfoldi-betegtol-az-uzsokiban-fideszes-kepviselo-cege-adott-rola-szamlat-most-csalas-gyanuja-miatt-nyomozas-indult

És itt: https://www.facebook.com/share/1BF7M7e6DW/?mibextid=WC7FNe

,,,