Önkormányzati szegénységbiznisz
A heti korrupcióinfón a korábbi ügyek nyomonkövetéséről lesz szó, de mivel ígéretünk szerint MINDEN héten előjövünk új információval is, bemutatunk egy kis közbeszerzést is, amivel “megelőző csapásként” mutatunk rá egy új “szegényellenes” projektre.
$zociális $zövetkezetek – mire is szövetkeznek?
A szociális szövetkezetek formájában elkövetett sorozatos nagy összegű korábbi csalásokkal már foglalkoztunk, úgy tűnik, részeredményeket érünk el, na meg persze a Mengyiéket leleplező NAV nyomozó hatására is: A héten egy salátatörvényben hozzányúlnak a szociális szövetkezetekhez (ugyanez a törvény pedig – nyilván a Híd a munka világába története miatt – megszünteti a foglalkoztatási szövetkezeteket.)
A munka titkos világa
A kormány mindent megtesz azért, hogy a korrupciós ügyeit az eddigieknél jobban titkolja. A legújabb tervezet szerint felemelik a közbeszerzési értékhatárokat, tehát az eddigi 8 millió Ft helyett 16 millióig (illetve épített beruházásnál 25 millió forintig ) nem lesz szükség közbeszerzésre. Ráadásul eddig MAGÁNcégek is közbeszerzést kellett, hogy lefolytathassanak, ha 25 milliónál több EU-s pénzt használtak […]
Ózd a csodák csodája!
avagy az ellopott filmélmények látványraktára Először a 444.hu írt az ózdi “Digitális Erőműről” és “Filmes Élményparkról”. Az elmúlt héten Ikotity képviselő is megtekintette a kollégáival a helyszínt és megerősítette, a 3,7 mrd elköltött forint ellenére nincs ott semmi: se nemzeti filmarchívum, se élmények, se filmek. Csak a rengeteg ellopott uniós pénz hűlt helye.