BEZÁRÁS
ÜGYEK

Kell egy ház? Vendégház!

MENÜ

Kell egy ház? Vendégház!

VARGA GÁBOR FIDESZES ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ VAGYONNYILATKOZATÁBAN  NEM SZEREPEL EZ A TELKÉN KINŐTT HATALMAS “VENDÉGHÁZ”, csak a képviselő szomszédos telken levő 220 nm-es háza (amit tanyának hív) . 

booking.com oldal szerint (ahol a helyrajzi szám is megtalálható) a vendégházat a képviselő felesége, anyósa és sógórnője által gründolt Dél-Mezőföld Turisztikai Desztináció Menedzsment Egyesület üzemelteti. Az egyesület 2013-ban 50 millió EU támogatást, a Darányi-tervből pedig 8 millió forintot kapott. Az  egyesület honlapja  időközben elérhetetlenné vált, de a google eltárolt néhány oldalt. Ebből látszik, hogy az alapítók között ott vannak Varga felesége és rokonai illetve a szintén általuk gründolt Bikácsi Nőegylet is. Az eltárolt, archív oldalon felbukkan a vendégház is. A semmi közepén (de a képviselő luxus farmjának szomszédjában) fekvő “vendégház” csak egyben vehető ki és minimum két éjszakára, éjszakánként 90 ezer forintért –

így nyilván nem tolonganak a vendégek.

Bár 2015 óta “működnek”, a booking.com-on csak ketten értékelték a szállást, abból az egyik stílusa alapján könnyen lehet, hogy a vendéglátó volt maga…


Bár az EU nyilvántartásban nincsen nyoma, hogy az 50 millót mire kapták, a közbeszerzési értesítő itt megnézhető szerint 20 milliót költöttek az azóta az internetről nyomtalanul eltűnt egyesület székhelyének felújítására (egy kis falu,Bikács volt evangelikus parókiája), 19 milliót az egyesület munkájához szükséges eszközökre -146 tétel(!) 11 milliót pedig marketing eszközökre. A Darányi terv 8 milliójának nem találom nyomát. Így azt sem tudni, hogy a vagyonnyilatkozatból kifelejtett hatalmas vendégház miből épült. A képviselő vagyonnyilatkozatában az épületnek helyet adó terület (2000 júniusában vásárolt szántó+szőlő+nádas) szerepel, de -szemben a másik házával – a vendégház lemaradt róla, ezért vagyonnyilatkozati eljárást fogok ellene kezdeményezni. A terület tulajdoni lapján szerepel az épület, “szálláshely” megnevezéssel, a vagyonnyilatkozatban azonban csak szántóra, szőlőre és nádasra emlékezett a képviselő, pedig a házából jól látszik a néhány száz méterre levő “vendégház”  A vagyonnyilatkozat itt megtekinthető Varga Gáborral és feleségének családjával már több korrupcióinfó foglalkozott, ezeket fel fogom eleveníteni a következő napokban. Varga Gábor az előző ciklusban Simonka mellett ült a parlamentben. Érdekes egybeesés, hogy a Simonka perben Varga apósa és sógóra is gyanúsítottak, az após előzetesben is ült https://24.hu/belfold/2019/10/04/simonka-gyorgy-kerenyi-janos-varga-gabor-bunszervezet/. Végül nem mellesleg: Simonkáéknál is volt Turisztikai Desztináció Menedzsment Egyesület, azt “Jövő Építők”-nek hívják https://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/bezsebelt-allami-milliok-simonka-gyorgy-kiralysaga-haromszor-korozte-le-meszaros-lorinc-felcsutjat-99269