BEZÁRÁS
ÜGYEK

Szóval, ki beszél itt mellé?

MENÜ

Szóval, ki beszél itt mellé?

Újabb dokumentumokat kaptam a KLIK-től. Ezek egyértelműen és száz százalékosan azt bizonyítják, hogy Pölöskeiné egész egyszerűen az arcomba hazudott, amikor levelében azt írta, hogy a programoknak az iskolákban nem is kellene működnie.

[su_document url=”https://korrupcioinfo.hu/wp-content/uploads/2017/05/aláírt-válasz.pdf”]

 

Ez egyértelműen hűtlen kezelés gyanúját keltik, hiszen a mellékelt dokumentumok szerint a programokat egyértelműen úgy vásároltak, hogy azok többsége az intézményekben (vagy minden tanár részére, vagy az igazgatóknál) elérhetőnek kell lenni. Így is fizették ki.

Pölöskeiné levelében abban is hazudott, hogy a programok a központban amúgy működnek, éppen a mostani közleményük bizonyítja, hogy azok közül sok nem működik (2017. dec 31.-ig működni fog).

A hónapokig tartó időhúzás után a sajtótájékoztató hatására két hét múlva (!!) elvileg betekinthetünk a rendszerekbe, szigorúan csak Solti főigazgató jelenlétében.

A kérdések tehát:

  1. Eddig soha sem beszéltek a 2017-es időpontról, ki mikor és milyen alapon adott ki ilyen engedélyt? Pölöskei miért nem nyilatkozott erről korábban?
  2. MIÉRT ÁLLÍTJA AZT PÖLÖSKEINÉ ÉS SOLTI IS, HOGY A RENDSZEREKNEK NEM KELL AZ ISKOLÁKBAN MŰKÖDNI?
  3. Ha minden rendben van miért nem engednek be hónapok óta megnézni a rendszereket?
  4. Miért állítja alapvető projekt dokumentációkról (teljesítési igazolás és átvételi hibalista) a KLIK azt, hogy azok bizalmas információk? Miért jelentget fel bárkit is ezért? És miért mondják azt hogy nekik ezek az anyagok nincsenek meg?
    Hát hogy kezeli az a szervezet a saját dokumentációit ahol ilyen alapvető dokumetumok el tudnak tünni?!!!
  5. 2015 év végén és 2016 elején nem volt szervezet átalakítás ami az élesbe állást zavarta volna, Hanesz igazgató még stabil volt a pozíciójában, ebből adódóan nem érhető miért is kaptak volna engedélyt a 2017 év végéig a használatbavételre. Hiszen a rendszerek átvételekor nyugalom volt a KLIK-ben, a tanártüntetések hónapokkal később jöttek és a rendszerek esetleges átalakítását igénylő szervezeti változások is csak sokkal később jöttek, így semmi sem akadályozta a SW-ek használatba vételét. (hacsak az nem hogy működésképtelenek voltak! és most azon dolgoznak hogy utólag a botrány miatt átmenetileg teszt módban működőképessé tegyék őket és ezt lepapírozzák, más szóval legalizálják a felelőtlenséget)
  6. A projekttermékekre vonatkozó fenntartási idő más projektekkel ellentétben ezen SW-ek esetében csak 2 év (általában 5 év szoktt lenni), miért pont 2 év haladékot ad IH? Hogy utána már EUs felelősségrevonástól való félelem nélkül lehessen kidobni a rendszereket? Hiszen a Kréta miatt talán már nem is igazán szükségesek?

Dokumentumok:

Ajánlattételi felhívás_Egységes Adatbekérő

beszerzesi rendszer

HR rendszer

Közös szolgáltatások_

MIcrosoft

Tanugy

NISZ_vezetői

TAMOP314B_

Rendszerszervezés_IT_Stratégia_v8.1