BEZÁRÁS
ÜGYEK

Úszunk a rekreációban!

MENÜ

Úszunk a rekreációban!

Az uniós pénzek elügyeskedése természetesen nem csak a nagy rendszerek központilag szervezett ellopását jelenti. Természetesen vannak olyan projektek is, ahol valódi fejlesztésekről is beszélhetünk, azonban ha az ellenőrzés a valóságban nem működik, akkor nagyon furcsa dolgok történhetnek.

Számos olyan esetet ismerünk, amikor “nem baráti” pályázó esetén az utolsó szegig ellenőrzik, azonban ha az ellenőrzött jó kapcsolatokat ápol, akkor gyakorlatilag mindent megtehet.

Ilyen ellenőrzés mellett kimondható: az uniós “gazdaságélénkítő” támogatások nem hogy nem segítik a gazdaságot, hanem kifejezett káros a hatásuk, azokat a vállalkozókat hozzák helyzetbe, akik hajlandóak belemenni a svindlibe.

A mai két esetbemutató közül az egyikben olyan példát mutatunk, ahol a PÉNZT KIFIZETTÉK, a “REKREÁCIÓS KÖZPONT” HELYÉN AZONBAN CSAK A NAGY SEMMIT LÁTJUK. A történet ráadásul azért egészen szürreális, mert több hatóság állítja, hogy ott igenis van valami:)

NYDOP-2.1.1/I-11 számú projekt a nyugat-dunántúli turisztikai attrakciók fejlesztéséről szólt, és voltak olyan beruházások amelyek meg is valósultak. A “Dunaparti rekreációs és rendezvényközpont létrehozása” projektben azonban úgy fizettek ki 57,5 millió forintot, hogy a helyszínen az égadta világon semmi sincsen. Az 50 százalék EU támogatással, összesen elvileg 118 millió forintból “létrejött” beruházást egy edzőtermet üzemeltető Rezidenz & Spa Kft “végezte”. A győri Duna-ágon úszó “rekreációs központot”, a Dunából elkülönített úszómedencét és napozó stéget, hozzá bérelhető motorcsónakokat, kirándulóhajót terveztek a terkepter.palyazat.gov.hu leírása alapján.A pénzt a palyazat.gov.hu hivatalos kormányoldal szerint 2013 május 14.-én ki is fizették, a beruházást pedig 2015. novemberében készre jelentették és azt az NGM be is fogadta. Tette mindezt úgy, hogy egy 2016 NYARÁN A HELYSZÍNEN KÉSZÍTETT FELVÉTEL SZERINT IS SEMMI AZ ÉGADTA VILÁGON NINCSEN, ÉS AZ ALÁBBIAK SZERINT 2015 VÉGÉN SEM LEHETETT OTT SEMMI.

A teljes képhez tartozik, hogy egy könnyűszerkezetes úszómű elkészült (értékét nehéz becsülni, ám biztosan nem volt 110 millió, hiszen az eredeti pályázat a rekreációs központról ÉS motoros hajóról és bérelhető motorcsónakokról is szólt), ám az ennek az újságnak a 8. oldalán található cikke szerint SOHA NEM ÜZEMELT, hanem egy ideiglenes helyen volt kikötve. Onnan 2014 februárjában érdekes körülmények között valahogyan (valószínűleg szándékosság miatt) elszabadult, azóta pedig a folyó egy lentebbi szakaszán kisodródva enyészik el.  Ez a tény azonban továbbra is kérdésessé teszi, mi alapján fogadta be készre a miniszérium 2015 novemberében a “beruházást”, hiszen az -egyébként láthatóan gyenge furnérlemezekből összerakott, bár újkorában kívülről mutatós szerkezet- SOHA nem működött, az eredetileg vállalt motoros kishalyóról, bérelhető motorcsónakokról pedig szó sem lehetett.

Az már csak a magyar hatóságok “ellenőrzését” jellemző hab a tortán, hogy a “beruházó” kft-től annak felszámolása során a folyószakaszhoz tartozó parti részt egy magánszemély vásárolta meg, aki egy kis stég kialakítására kért engedélyt, de nem kapott: a hatóságok szerint ott még rekreációs központ áll, vagy állni fog:) A mellékelt bérleti szerződésre hivatkoznak, hogy az még érvényben van, pedig a hozzá tartozó parti terület már nem a felszámolás alatt álló cégé. A magánszemély jelezte többek között a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökségnek és a Belügyminisztériumnak is, hogy semmi nincsen ott, azonban a stéget még mindig nem építhette meg.

Végül egy másik eset a turisztikai fejlesztésekre szóló NYDOP programból. Itt kétségkívül létrejött egy “Lilahegyi Rekreációs Központ” négy szobával, 45 nm nappalival szép kilátással, pincével, azonban módfelett kérdéses, hogy ettől mennyit lendül a turizmus…Telefonszám a honlapon nem olvasható, csak a honlapon keresztül lehet időpontot, foglalást egyeztetni. Én egy kollégám nevében 2 hete szerettem volna foglalni, eddig semmilyen választ nem kaptam…
Lila-hegyi Rekreációs és Szabadidőközpont létrehozása NYDOP-2.1.1/I-11-0061 A támogatási arány 50% volt. Az elnyert, s egyúttal ki is fizetett összeg 46.019.938,-Ft. Üzleti-, kulturális, családi turizmust, valamint erdei-, kerékpáros túrákat, csapatépítési lehetőséget ígértek a pályázatban. 2012.04.21.-2014.08.21. között valósult meg a beruházás. Érdekes körülmény, hogy a Purple Hill Kft. (ügyvezető-tulajdonos: Dr. Vámos Anett) 2015-re veszteségbe fordult (addig ez nem volt rá jellemző) és az árbevétele is lezuhant 2.965.000,-Ft-ra (a 2014. évi 12.393.000,-Ft-ról). Pedig ekkor már javában működnie kellett a rekreációs központnak. A kft. főtevékenysége egyébként “szakmai, tudományos, műszaki tevékenység”, de például kutatás-fejlesztés is be van jelentve. A Purple Hill Kft. 2013-ban (szerződéskötés 2013.06.17.) megnyert egy közbeszerzési pályázatot 17.450.000,-Ft értékben,  ahol az ajánlattevő a Győri Többcélú Kistérségi Társulás volt. A téma: a munka és a magánélet összehangolása… Itt szakmai vezetői (336 szakértői nap)-, szakmai megvalósítói (336 szakértői nap)-, és moderátori (64 szakértői nap) feladatokat látott el. (Legutolsó jelentése szerint a kft.-nek 3 alkalmazottja volt.) Az igazán érdekes történetek a háttérben megbúvó TÁMOP-pályázatokhoz kapcsolódhatnak, melyek közül 7-et “munka és magánélet összehangolására” nyertek el a pályázó önkörmányzatok, köztük a Győri Kist. Társulás is. (Újabb érdekességként: Tatán például az a tatai cég volt a “magánéleti-projekt” közbeszerzési nyertese, amelyik az Öveges-program részelemeit is szállította.)